Sikeres gyermek Hírlevelek

Az elég jó szülő

Az elég jó szülőAz anyák és az apák a gyermekvárás időszakában, vagy a gyermeknevelés első éveiben szinte soha nem gondolnak arra, hogy „de jó lesz majd a gyermekemet pszichológushoz vinni”. A legtöbb szülő számára még ma is kudarcot jelent, ha az óvodában vagy az iskolában elhangzik: talán meg kellene mutatni ezt a gyermeket egy pszichológusnak. Amint ez a mondat elhangzik, a szülő gyomra gombócba ugrik, s megjelenik a bűntudat érzése: mit rontottam el? Az anyák rossz anyaként gondolnak magukra, ostorozzák magukat, az apák többnyire hallgatásba burkolóznak.

Mert igaz, hogy senki nem ígérte, hogy a gyermeknevelés könnyű lesz, de talán mindenkiben megfogalmazódik egyszer-párszor az életben, hogy „azért azt nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz”. Mennyivel könnyebb volna, ha csak a gyermeknevelés foglalkoztatna, és nem nyomasztana a pénzkeresés, a háztartás (na jó, az még csak hagyján), a továbbképzések, a munkahelyi kiszorítós verseny, a párkapcsolat megannyi buktatója, törődés az idős szülővel, és így tovább…

Mivel szeretnénk jó szülők lenni, és a legjobbat akarjuk a gyermekünknek, gyermekeinknek, állandóan informálódunk. Igyekszünk megtudni, hogy mikor mit kell tenni, mikor mit kell megvenni, mikor járunk el helyesen, hogy a gyermekeink a létező legjobbat kapják tárgyakban, információkban, élményekben, érzésekben.

Igyekszünk mindent megtenni, de néha úgy tűnik: mindez kevés. A gyermekünk nem olvassa a szakirodalmat, és nem úgy reagál, mint ahogyan elvárnánk tőle. Ilyenkor egyértelmű, előrevivő, támogató és személyre szabott tanácsra van szükségünk, és bármily furcsa is, a tapasztalat azt mutatja, hogy kívülről megszemlélve a helyzetet, néhány észrevétel, jó tanács szinte azonnali megoldást jelent.

A pszichológus ezt tudja megtenni: kívülről megszemléli a kialakult helyzetet, összerakja a gyermeki – szülői tipizálható működési módokat, megkeresi a család életében az egyedi sajátosságokat, és megbeszéli a szülővel, hogy mit próbáljanak ki. Ha a módszer működik, nincs szükség tovább a szakemberre. Ha nem működik, együtt tovább gondolkodnak, amíg meg nem találják a jó megoldást.

Legyél elég jó szülő!

Ne is törekedj a jó szülő, netán a tökéletes anya, apa címre, mert ha erre törekszel, soha el nem érhető célt tűzöl ki magad elé. A legtöbb, ami elérhető: az elég jó szülő státusz.

A cél, hogy gyermekünket, gyermekeinket végig kísérjük az élet különböző szakaszain, szeretve, tanítva, támogatva, s amikor elérkezik az idő a „fészek elhagyására”, akkor útjára engedjük. Megbízunk bennük, és magunkban is, hogy a legjobb szándékunk és tudásunk szerint felneveltük, érző, gondolkodó, cselekvő, önálló személlyé tettük.

Legyél elég jó szülő!

De milyen az elég jó szülő?

Az elég jó szülő figyelmes. A szülői figyelem tápoldat a gyermeki léleknek. Ha a figyelmedet a gyermek rossz szokásaira, hisztijére, rosszalkodásaira fordítod, és azt magyarázod neki, hogy miért rossz, amit csinált, akkor mindkettőtök figyelmét a negatív dolgokon tartod.

De milyen az elég jó szülő?Ha azonban röviden azt mondod: ezt a cselekedetedet (szabadon konkretizálható) nem akarom, mert nem tudok egyetérteni vele, helyette ezt meg ezt (szabadon konkretizálható) javasolom, ennek örülök, akkor a gyermek figyelme is a „szeretem” dolgokra irányul. Ha a pozitív megerősítésekre helyezzük a figyelmünket, sokat beszélünk a kívánatos viselkedésről, akkor a kívánatos viselkedések száma növekszik.

A másik fontos alap: a következetesség. Ha a saját szabályaidat felrúgod, mert nem bírod hallgatni a gyermek hisztijét, vagy könyörgését, akkor vagy a szabály volt rossz, vagy te vagy gyenge. Azt javasolom, inkább legyen kevesebb szabály, de azt a keveset mindketten, kedves szülők, tartsátok be. A gyermek érdeke, hogy meghúzzátok a határokat, mert a korlátok egyben kapaszkodók is a gyermek számára.

Végül ne felejtsd el, hogy neked is - kedves szülő – jogod és szükséged van kikapcsolódásra, feltöltődésre. Ha tehetném, minden anyának és apának kötelezővé tenném a szülői szabad napot, mert a 24 órás szolgálat kifáradáshoz, türelmetlenséghez, figyelmetlenséghez, idegeskedéshez vezet.

Az elég jó szülő önmagához is elég jó!

Sikeres gyermek tréning

Hogyan dolgozunk?

  1. Állapotfelmérés

    Az első találkozás az állapotfelmérés, amikor személyesen megismerkedünk a gyermekkel, és felvesszük a szükséges teszteket. Ez körülbelül 1,5-2 órát vesz igénybe.

    A második találkozáskor megmutatjuk a szülő(k)nek a tesztek eredményeit, tanácsokat adunk, módszereket tanítunk, válaszolunk a kérdésekre, közösen kialakítjuk a gyermek szükségleteinek és egyéniségének megfelelő nevelési vagy fejlesztési stratégiát.

    Ez a találkozás körülbelül egy órát vesz igénybe.

    Az állapotfelmérés díja: 35 000 Ft, melyet az első alkalommal kell kifizetni, a második találkozáskor értelemszerűen nem kell fizetni semmit.

  2. Tanácsadás vagy terápiás foglalkozások

    Ha az állapotfelmérés azt mutatja, hogy a szülőnek vagy a gyermeknek további segítségre (tanácsadásra vagy terápiára) van szüksége, akkor újabb időpontot egyeztetünk.

    Tanácsadás és foglalkozások díja: 9 000 Ft/ 45 perc, melyet alkalmanként kell fizetni.

    Szükség esetén gyógypedagógus bevonásával dolgozunk.

    Nagy földrajzi távolság esetén a skypen történik a tanácsadás, minden más változatlan.

  3. Írásos pszichológiai vélemény

    Ha írásos véleményre, elemzésre van szükség, elkészítjük, ennek díja: 30 000 Ft.

  4. Első interjú

    Az úgynevezett „első interjúra” mindenképpen szükség van, hogy a vizsgálat előtt legyenek ismereteink a gyermekről. Ez az első interjú történhet írásban is és személyesen is. Írásban ingyenes, ha személyesen történik, óradíjat kell érte fizetni.

    • Az ingyenes megoldás:

      Az alább látható linken letölthető a „Gyermek anamnézis” című kérdés-sorozatot. Ha kitöltötted, kérlek küldd el e-mailben (info@sikeres-gyermek.hu) még az első személyes találkozásunkat megelőzően, hogy előre „felkészülhessünk a gyermek élettörténetéből”. Amit küldök, az egy általános kérdéssor, és lehet, hogy nem tudsz majd minden kérdésre válaszolni, mert esetleg nem vonatkozik a gyermekre, vagy elfelejtett dolgokra kérdez rá. Értelemszerűen csak azokat a kérdéseket kell megválaszolni, amelyekre megvan a biztos válasz.

      Gyermek anamnézis
      Az Ingyenes Gyermek anamnézis kérdőív letöltése


      Iratkozzon fel a Sikeres gyermek Hírlevélre is!


    • A fizetős megoldás:

      Ha az anamnézis lapot nem szeretnéd kitölteni, inkább egy személyes találkozás keretében adnál információkat a gyermekedről, akkor a gyermekkel való első találkozás előtt egyeztessünk időpontot a személyes találkozásra.

    Az első interjú díja: 9 000 Ft.

Helyszíne: 1036 Budapest 3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15. térkép »

Jelentkezésed elfogadása után, az Állapotfelmérés időpontját pontosítjuk.

Biztosítunk, hogy az egyedi igényeidet - az adott lehetőségeken belül - messzemenően figyelembe vesszük.

Hogyan neveljünk sikeres gyermeket?
Jelentkezz sikeres gyermek állapotfelmérésre!

Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Álapotfelmérés időpont egyeztetése érdekében!

Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett tréningeken, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdezz tőlünk!

Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Sikeres Gyermek Hírlevelek

Hírlevelek

Kamasz önismeret » Asperger szindróma kisgyermekkorban »

Mi az Asperger szindróma és mi nem? » Fegyelmezz szeretettel! » Kamaszok ötödik szeretetnyelve »

Kamaszok negyedik szeretetnyelve » Kamaszok harmadik szeretetnyelve »

Kamaszok második szeretetnyelve » Kamaszok első szeretetnyelve »

Szívességek » Ajándékok » Minőségi idő » Elismerő szavak » Kamasz önismeret »

Szereted a gyermekedet? Testi érintés » Kamasz korban is hasznos az asszertivitás »

Szereted a gyermekedet? Testi érintés » Kamasz korban is hasznos az asszertivitás »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Talán Asperger szindróma? »

Önismeret és önbizalom növelés kamaszoknak » Szükséges szavak szótára » Apának alkalmatlan? »

A leghasznosabb ajándék az önbizalom » Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? »

Utálom magam! » Szülők iskolája – óvodáskor »

Gyermek születik » Apává válni » Anyává válni » A nagymamáknak szóló legfontosabb tanácsok »

Kirekesztettség » Az elég jó szülő » Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? »

Érzelmek a kamaszkorban » Kerüld el a kamaszkor csapdáit » Beköszöntő szám »

Sikeres Gyermek Hírlevelek

Sikeres Gyermek Hírlevelek

Sikeres gyermek

Sikeres gyermek Hírlevél

Sikeres gyermek tippek, megoldások elsőkézből.




Sikeres gyermek