Hiperaktív gyermek a családban

Gyakorlati útmutató sikeres gyermekükért aggódó szülőknek

Hiperaktív gyermekA hiperaktivitás egyre gyakrabban előforduló jelenség. A szülők viszont jóformán semmilyen információval nem rendelkeznek róla, s amennyiben a saját gyerekükről kiderül, hogy hiperaktív, nemigen tudnak szembenézni a problémával. Milyen is az átlagtól jócskán eltérő, ténylegesen hiperaktív gyermek? Hogyan lehet a hétköznapi rendkívül kellemetlen helyzetek kialakulását megelőzni, és segíteni a gyermeknek megtalálni helyét az életben?

Mit tapasztal a szülő, ha hiperaktív a gyermeke?

Édesanyák panaszolták:

„Nem is emlékszem olyan időszakra, amikor a gyermekem úgy viselkedett volna, mint más csecsemők. Születésétől kezdve hihetetlenül aktív volt. Amikor mások átaludták a nap nagy részét, az én gyermekem mindössze fél órát aludt már csak. Folyton foglalkozni kellett vele, rendkívül gyorsan felfedezett, majd megunt mindent.

Nem szeretett egyedül lenni, a kiságyát addig rázta, míg a csavarok, rácsok ki nem lazultak.

Ahogy nőtt, folyton mesterkedett valamiben, mindig baj volt vele. Ha arra neszeltem fel, hogy csönd van a gyerek körül, már rohantam is, mert tudtam, hogy valami tilos dolgot csinál, a tiltott dolgok ugyanis egy-egy rövid időre lekötötték a figyelmét…”

„A nappaliban éppen rendet tettem a táskámban, mindent kipakoltam a kanapéra, a fiam a másik szobában játszott. Egy pillanatra kiszaladtam a fürdőszobába, mire visszajöttem, a 4 éves gyermekem megette a szívgyógyszeremet. Rohanás az orvoshoz, ott segítettek, de következményként bezsebeltem a „micsoda gondatlan anya, meg is ölhette volna a gyerekét” című minősítést. Folyton azt éreztem, hogy alkalmatlan vagyok az anya szerepre, miközben imádom a gyerekemet…”

„A fiamat karácsonyi ünnepségre vittem, ahol gyermekeknek szóló megható jeleneteket adtak elő. A fiam fél szemmel-füllel figyelt, és biztosított róla, hogy minden nagyon érdekes, miközben az előttünk ülő székét rugdosta ütemesen. Az előttünk ülő haragos tekintete, s az én könyörgésem együttesen hatott: gyermekem a széket nem rugdosta tovább, cserébe ütemesen és hangosan csettintgetett a nyelvével...”

„Elegánsan felöltözve tárgyalásra indultam, amikor az óvodában átöltöztettem a gyermekemet, s elfordultam, hogy a szekrényébe behajtogassam a ruháit. Gyermekem a hátam mögé került, s olyan erővel csimpaszkodott a ruhámba, hogy az elszakadt. S hiába tudtam az okosabbik felemmel, hogy a gyermekem így tiltakozik, amiért ott hagyom az óvodában, ölni tudtam volna tehetetlen dühömben. Tépett ruhában, megtépázott lélekkel estem be a tárgyalásra…”

A hiperaktív gyermek iskolás lesz

A hiperaktív gyermek iskolás leszA bajok igazán akkor kezdődnek, amikor a hiperaktív gyermek iskolás lesz. Amint beteszi a lábát az osztályba, felborul a rend. A gyermek képtelen tartósan odafigyelni a feladatra, ellenszegül az utasításoknak, gyakran feláll a helyéről, és minden tiltás ellenére ide-oda mászkál az osztályban.

Később megtanul a helyén ülve maradni, de a keze, lába folyamatosan jár. Harangozik a lábával, matat a kezével, eszik óra alatt, dobol az ujjával, állandóan leejti a ceruzáját, fészkelődik.

Időnként kibámul az ablakon, s előfordul, hogy fennhangon tudósít a kinti eseményekről.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

Sok szidást és büntetést kap, aminek következtében utálja az iskolát, alig akad barátja, a tanárok haragja folyamatos az irányába, tanulmányi eredménye egyre romlik, gyakran elszigetelődik.

A szülőknek igen nehéz szembe nézni azzal a helyzettel, hogy a családtagoktól kezdve az idegenekig a legtöbben kritizálják őket, s a családi, baráti környezetük igen nehezen viseli el a gyermekük különc viselkedését.

Értetlenség, s indulatok kísérik a szülők nevelő munkáját, s emiatt a szülők gyakran a gyermek rabjává válnak.

A legtöbb szülő nem tudja kire bízni a hiperaktív gyermekét, mert a „kezelhetetlen” gyermeket nem szívesen vállalja senki sem.

A szülő pedig egyre fáradtabb, egyre kedvetlenebb, egyre kilátástalanabbnak látja a jövőt.

Rendkívül fontos, hogy a szülőknek legyen saját külön életük, amikor kikapcsolódnak a hétköznapok kudarcaiból.

Mit érez a hiperaktív gyermek?

Mit érez a hiperaktív gyermek?Sokszor hallani, hogy a hiperaktív gyermeknek különleges bánásmódra van szüksége. Ez azonban nincs egészen így.

A hiperaktív gyermek gyakran elveszíti az önmérsékletét, magatartása tartósan ellenséges, támadó, viselkedése nem konzekvens (nem következetes), a legfontosabb, hogy mindenben szemben álljon a többiekkel.

Szívesen vitatkozik a felnőttekkel, nem tiszteli mások jogait, a kéréseket már csak azért sem, dacból sem teljesíti. Szándékosan bosszant másokat, ugyanakkor sértődékeny, és rendkívül érzékeny, könnyen megbántódik. Dühös, bosszúálló és sajnos gyakran rosszakaratú.

Mire is van szüksége egy ilyen folyamatosan rosszalkodó gyermeknek?

Megfontolt szülői magatartásra, elfogadásra, és leginkább következetes, áttekinthető, betartható játékszabályokra.

A gyermek nem tehet a tüneteiről. Nem gonoszságból rosszalkodik. Nagyon szenved, hiszen ő is úgy szeretne viselkedni, hogy szeressék, dicsérjék.

A hiperaktív gyermek fejében nincsen rend. Az egyszerű szabályok betartása is gondot jelent neki, ezért csak kevés szabály betartása várható el tőle.

Megfigyelhető, hogy a rend nagyon fontos a hiperaktív gyermek számára, rendezett környezetben nyugodtabban viselkedik, míg a szanaszét dobált holmik között fokozott nyugtalanságot mutat, nem találja a helyét.

Rendkívül nehezen birkózik meg a gyermek a váratlan helyzetekkel, ezért alaposan fel kell készíteni a változásokra.

A hiperaktív gyermekek nincsenek tisztában az idő múlásával, s ha januárban azt mondjuk neki, hogy „ősszel iskolába mész”, akkor rendkívüli nyugtalanság, szorongás lesz úrrá rajta mindaddig, amíg az iskola meg nem kezdődik.

A hiperaktív gyermekek önmagukat rossznak tarják, de nem tudnak megváltozni.

A hiperaktív gyermekek nem reagálnak a büntetésre, egyszerűen nem hat rájuk. Nagyon sokat kell őket dicsérni, jutalmazni. Operáns kondicionálásnak nevezzük azt a folyamatot, amellyel eredményeket érhetünk el az ilyen problémás viselkedésű gyermekeknél. Ennek a lényege, hogy amikor a gyermek elfogadhatatlanul viselkedik, akkor büntetést kap, amikor egy kicsit is jól viselkedik akkor jutalmazzuk.

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a gyermeknek egyes cselekedeteit utasítjuk el, nem őt magát.

Ha a gyermek azt hallja a szüleitől, hogy ő mindig bánt másokat, akkor úgy érzi, nincs értelme erőfeszítéseket tenni a változás érdekében. Ezért fontos, hogy a felnőttek megtanulják, hogy ne túlozzanak a gyermekkel kapcsolatos kommunikációjukban, lehetőleg kerüljék a „mindig”, „soha” szavak használatát.

Meg kell tanulni egy pozitív látásmódot és a hozzá tartozó kommunikációs formát, hogy a szülő minél többször észrevegye, mi mindenért dicsérheti meg a gyermekét. Ami más gyermeknél elvárható jó viselkedés, az a hiperaktív gyermeknél már dicséretes erőfeszítés.

Mit érez a hiperaktív gyermek?A hiperaktív gyermeknek állandóan ingerekre van szüksége, ezért folyamatosan aktív. Jellemző lehet a túlmozgás is, de inkább a túltevékenység jellemzi hűen a valóságot.

Bármennyire furcsa is, a hiperaktivitás önmagában nem probléma, sőt egy elfogadó környezetben érték is lehet, amennyiben kiemelkedő teljesítményt tesz lehetővé.

A gyermek harmonikus lelki fejlődéséhez kiszámítható, rendezett környezetre, és kontrollra van szükség. Ha nincsenek világos és következetesen betartott szabályok, ha nem találja meg a belső logikát, az összefüggéseket, akkor a gyermek nem tudja kialakítani az önmaga belső szabályrendszerét.

Ne feledjük: a korlátok nem csak beszűkítik a teret, hanem kapaszkodót is jelentenek az eligazodni nehezen képes gyermek számára.

A hiperaktivitás klinikai megvilágítása

A hiperaktivitást Amerikában kezdték vizsgálni a múlt évszázad derekán. Az Amerikai Pszichiátriai Intézet 1994-ben figyelemzavar/hiperaktivitás zavar (AD/HD – attention-deficit hyperactivity disorder) néven jelöli.

Az intézet vizsgálatai szerint az ADHD-s gyermek agyának figyelemért felelős részei sokkal kisebbek, mint más gyermeknél.

A vizsgálatok szerint több helyről is „beszerezhető” a hiperaktivitás. Lehet genetikai eredetű, de lehet környezeti ártalom is. Öröklődhet, hiszen az eseteknek legalább a felében az egyik szülő is hiperaktív, de lehet az agyat ért enyhe trauma következménye is. Ez a trauma a gyermek agyát érheti a születés előtt, alatt vagy után is.

Vizsgálják azt is, hogy a nem genetikai okok közül vajon mi köze lehet a koraszülöttségnek a hiperaktivitás kialakulásához, vagy a terhesség alatti dohányzásnak, alkohol, drog fogyasztásának.

A pszichés okok kutatása is folyamatos. Hazánkban Dr. Földi Rita kutatja a korai anya-gyermek kötődés hatását a hiperaktivitásra.

A hiperaktivitást egyszer egészségügyi, máskor oktatási, de van amikor szociális problémaként kezelik.

A hiperaktivitás mindenképpen eltérő neurológiai működést jelent, régebben minimális agyi károsodásnak is hívták. Különféle fokozatai vannak.

A legenyhébb fokozatot nem kezeljük betegségként, de még csak zavarként sem. Megfelelő környezetre és a felnőttek nagyon tudatos, kicsit speciális nevelési módszereire van szükség, és a gyermek lassan megtanulja a megfelelő, társadalmilag elfogadott viselkedési formákat, szabályokat.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Hogyan segítsük hiperaktív gyermekünket

A három legfontosabb tudnivaló:

  • 1. Az alkotási lehetőség folyamatos biztosítása a hiperaktív gyermek számára

    A hiperaktív gyermeknek állandóan csinálnia kell valamit. A várakozás, az üresjárat elképzelhetetlen szenvedést, szorongást okoz a hiperaktív gyermekben. Muszáj az energiáit levezetni, mert különben szétveti a belül keletkező feszültség. Ha felkészültek vagyunk és folyamatosan tudjuk foglalkoztatni a gyermeket, akkor lényegesen kevesebb ideje és ereje marad arra, hogy bosszantó dolgokat eszeljen ki. Persze ez nagyon megterhelő egy nem hiperaktív felnőtt számára.

    A hiperaktív gyermeket ne vigyük olyan programokra, amelyek hosszas egy helyben ülést, vagy bármilyen passzív figyelmet igényelnek.

  • 2. A hiperaktív gyermeknek megfelelően korlátozó környezetre van szüksége

    Minden gyermeknek szüksége van arra, hogy korlátokat állítsunk fel a számára, hiszen ezek segítségével tudja megtanulni a viselkedési határokat. A hiperaktív gyermeknek különösen fontosak a korlátok, mert ezek segítségével tudják megtanulni működtetni a mentális fékrendszerüket.

    Ezért ki kell hangsúlyozni, hogy ezeknek a korlátoknak hosszú ideig kell fennállni, nagyon határozott körvonalakkal kell rendelkezniük, és időnként akár merevek is lehetnek. Ezek a korlátok nem tűrik a megszokott rugalmasságot, mivel a gyermek belső korlátai bizonytalanok, és csak lassan szilárdulnak. Ahhoz, hogy a gyermek a határokat tartani tudja, a felnőttek által meghúzott határokat nagyon erőteljesen és következetesen be kell tartani. Kevés szabályra van szükség, de azok kemények és áthághatatlanok legyenek.

  • 3. A hiperaktív gyermeknek óriási szüksége van a felnőttek türelmére

    Az elfogadás azt jelenti, hogy tudatában kell lenni a gyermekünk másságának. Először el kell azt fogadnunk, hogy másképpen tudjunk bánni vele, önmagunk előtt és a külvilág előtt is fel kell tudni vállalni, hogy másképpen neveljük a gyermeket, nem a megszokott módszerekkel.

    A kitartó türelemre azért van szükség, mert csak fokozatosan, és rendkívüli következetességgel érhetünk el eredményt. Igen apró lépésekben haladhatunk, s ezeket az apró lépésekben elért eredményeket minden alkalommal hangsúlyosan megerősítve juthatunk el odáig, hogy a gyermek képes legyen a saját mentális fékrendszerét működtetni.

A hiperaktív gyermek terápiás kezelése

Súlyosabb esetben a hiperaktív gyermek terápiás kezelésére van szükség. Ez magában foglalja a pszichológiai, pedagógiai és szociális segítséget is.

A hiperaktív gyermek terápiás kezeléseA hiperaktív gyermekek előbb látják meg az egészet, mint a részleteket. Rá lehet és rá kell szoktatni őket az analóg gondolkodásra, de úgy, hogy a tananyagot az összefoglalással kezdik, é az egésztől haladnak a részletek felé.

A normál iskolai pedagógia a bal agyfélteke analitikus feldolgozását használja, a hiperaktív gyermekeknek pedig a jobb agyféltekés képi, vizuális információfeldolgozás az erősségük, a bal agyfélteke működése kissé háttérbe szorul.

Rendkívül fontos, hogy a gyermek érzelmi életének zavarai megszűnjenek, s ehhez pszichoterápiás segítséget kaphassanak a gyermekek is és a szülők is.

Kellenek a közösségi játékok, ahol a szociális normák kialakíthatók és követhetőkké válnak a gyermek számára.

A hiperaktivitásról tudni kell, hogy felnőtt korban is megmarad, de addigra sikerül megtanulni az ingerhiányt pótolni. Nem mindegy, hogy mivel sikerül az átlagosnál magasabb ingerhiányt pótolni, hiszen ha a gyermeket egész életében kudarcok érik, és az utcán találja meg az elismerést, akkor akár antiszociális bűnözővé is válhat.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Mivel vizsgálunk?

A gyermekek verbális, szóbeli kifejezőkészsége fejletlen, a gazdag érzelemviláguk megmutatására nincs elegendő szókincsük. A nyelvfejlődés üteme nem teszi lehetővé, hogy a gyermek elmondja, megfogalmazza az érzéseit. Ezért a gyermek képekben, szimbólumokban beszél, s nekünk felnőtteknek meg kell fejtenünk ezeket a rejtjeles üzeneteket. Az alábbi projektív tesztek tolmácsolják a gyermeki lélek üzeneteit.

  • Világteszt

    A Világjáték, vagy Világteszt a legátfogóbb játékdiagnosztikai és terápiás módszer.A Világjáték, vagy Világteszt a legátfogóbb játékdiagnosztikai és terápiás módszer. Korosztályra való tekintet nélkül használható, a gyermekben lévő feszültségek és problémák megelevenednek, láthatóvá válnak az építés és a játék közben.

    A világteszt jól használható információkat ad az intelligencianívótól kezdve a személyiségstruktúráig, s megmutatja a gyermek félelmeit, vágyait, konfliktusait, s az esetleges traumáit, lehetőséget ad a gyermeki lélek kulcskérdéseinek megválaszolására.

    A dolgok mögé kell néznünk, és meglátni a nem kézenfekvő dolgokat is, ezt segíti a gyermekkel való beszélgetés a felépített világról. A gyermek a világának bemutatása közben önmagát mutatja be.

  • Rajztesztek

    RajztesztekA rajz a rajzoló gyermek érzelmi, pszichés állapotának tükre, vizuális fogalmakat jelenít meg. A rajzteszt egyszerű feladatokat tartalmaz, kis változtatással olyanokat, amelyeket a gyermekek maguktól is szívesen rajzolnak. A gyermek élményei képi elemekké formálódnak, s ezeket a gyermek a formák és a színek segítségével könnyebben képes megjeleníteni.

    A gyermekek belső világa őszinte, ártatlan, ösztönös világ, gyermekeink a rajzaikon keresztül beszélnek nekünk, de mi gyakran nem értjük meg őket.

    „Remekművemet megmutattam a fölnőtteknek, és megkérdeztem nem félnek-e tőle.

    - Miért kellene félnem egy kalaptól? - válaszolták.

    Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt.Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fölnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni. (…)

    Ha olyannal találkoztam, aki kicsit értelmesebbnek látszott, kipróbáltam rajta az 1. számú rajzomat, mert azt mindig magamnál tartottam. Meg akartam tudni, valóban megérti-e a dolgokat. De a válasz mindig így hangzott:

    - Ez egy kalap.

    Erre aztán nem beszéltem neki se óriáskígyóról, se őserdőkről, se csillagokról. Alkalmazkodtam hozzá. Bridzsről beszéltem neki, meg golfról meg politikáról és nyakkendőkről. Az illető felnőtt pedig nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe.”

    Antoine de Saint-Exupéry

    10 éves koruk után egyre kevesebbet rajzolnak a gyermekek, a rajzok kommunikációs értéke csökkenni kezd, idővel a tudatosság elfedi a rajzok őszinteségét, s az akarat irányítja a gyermeki kezet. Ebben az időszakban a gyermek verbális kifejezőképessége nagyot fejlődik, és egyre inkább képessé válik az érzései, gondolatai szóbeli kifejezésére.

  • C.A.T teszt (Children Apperception Test)

    Children Apperception TestA C.A.T teszt (Children Apperception Test) képei a gyermeket körülvevő világ egy-egy szituációját ábrázolják, s a gyermek ezeket a többjelentésű helyzeteket a korábbi élményei alapján értelmezi. Támpontokat kaphatunk ahhoz, hogy megismerjük a gyermek viselkedését irányító érzéseket, történéseket. A gyermek reakciói mögött zajló belső folyamatok jutnak kifejezésre.

    Elsősorban 3-10 éves gyermekek vizsgálatára alkalmas, de értékes adatokat nyújthat 13-14 éves korban is.

    A teszt vizsgálja az agresszivitást, a testvér-féltékenységet, szorongásokat, a gyermek családi elhelyezkedését, a regressziót.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Sikeres gyermek tréning

  • 1. Állapotfelmérés

    Két találkozásból áll. Az első találkozáskor 2x50 perc (megismerkedünk a szülővel és a gyermekkel, és a szükséges tesztek felvétele történik meg.

    A második találkozáskor a tesztek eredményeit ismertetjük a szülővel, tanácsokat adunk, módszereket tanítunk a szülőnek az eredményesebb gyermekneveléshez, válaszolunk a felmerülő kérdésekre, kialakítjuk a személyre szabott gyermeknevelési stratégiát.

    Ára: 17 000 Ft + ÁFA = 21 590 Ft

    Amennyiben írásos pszichológiai véleményt szeretne, annak külön díja van: 20 000 Ft + ÁFA

  • 2. Szülők felkészítése a sikeres gyermeknevelésre

    Az állapotfelmérést követően szabadon választható, alkalmanként 45 perc. A szülők személyre szabott felkészítése, a konkrét problémák orvoslása, az élethelyzetek megnyugtató megoldása, módszerek, eszközök megtanulása a konfliktusmentes, sikeres gyermekneveléshez.

    Ára: 9 000 Ft + ÁFA = 11 430 Ft/alkalom

  • 3. Gyermek viselkedés terápia

    Az állapotfelmérést követően szabadon választható, alkalmanként 45 perc. A gyermekkel történő személyre szabott foglalkozások, amelyek pszichológus vezetésével történnek, de szükség szerint bevonhatunk a gyermekkel való munkába óvónőt, mentálhigiénés szakembert, szociálpedagógust, pszichiátert is.

    Ára: 9 000 Ft + ÁFA = 11 430 Ft/alkalom

Helyszíne: Budapest,14. kerület, Kerepesi út 78/D. II. lépcsőház IV/1. térkép »

Jelentkezésed elfogadása után, az Állapotfelmérés időpontját pontosítjuk.

Biztosítunk, hogy az egyedi igényeidet - az adott lehetőségeken belül - messzemenően figyelembe vesszük.

Hogyan neveljünk sikeres gyermeket?
Jelentkezz sikeres gyermek állapotfelmérésre!

Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot az Álapotfelmérés időpont egyeztetése érdekében!

Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett tréningeken, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdezz tőlünk!

Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Csehák Hajnalka pszichológusCsehák Hajnalka vagyok. A felnőtt életem egy részében pedagógusként tanítottam és a gyermekvédelemben dolgoztam, majd valóra váltottam a dédelgetett álmomat: pszichológus lettem. Négy gyermekem született, akiket sosem szűnő szeretettel neveltem fel. S bár az irántuk érzett szeretetem sosem tűnt el, köteteket lehetne megtölteni azokkal a történetekkel, amelyek időnként az idegrendszeremet borzolták.

Szülőnek lenni: nagyon nehéz feladat. Tökéletes szülőnek lenni: elérhetetlen vágy. Elég jó szülőnek lenni: elérhető eredmény.

S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

A könyvespolcra ajánljuk

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek

Hiperaktivitás és agresszió a serdülőkörban

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekekMagyarországon mindenki tudni véli, mit jelent ez a szó: hiperaktivitás. Nomen est omen - mondják - hiper-aktivitásról akkor beszélünk, ha a gyereket nem lehet leállítani, folyton jár a keze, a lába és a szája is. Ebben a könyvben azt szeretném bemutatni, hogy a hiperaktivitás valójában egészen mást jelent; többek között a figyelem, a koncentráció képességének zavarát. Milne Micimackójában nemcsak Tigris, de Malacka, Nyuszi és most fogódzkodjanak meg Füles és maga Micimackó is hiperaktív! Bemutatom őket. igyekszem rávilágítani legjellemzőbb tulajdonságaikra, és abban reménykedem: a szülök és a nevelők ráismernek azokra a gyerekekre, akikre jól illenek a Százholdas Pagony lakóinak vonásai. A könyv második részében az agresszivitással foglalkozom. Azzal, hogy milyen sokféleképpen lehet egy serdülő agresszív, a kamaszos versengéstől kezdve, a kötekedésen át, egészen az antiszociális magatartásig, a bűnözésig. Választ keresek az ősi kérdésig: amikor a gyermek, vagy a serdülő bűnözővé válik - és nem egyszer szörnyű bűncselekményeket követ el - viselkedése mögött genetikai szabályozást kell-e tételeznünk, vagy a környezet személyiségromboló hatását? Hangsúlyozom: keresem a választ; azt nem állítom, hogy meg is adom. Az olvasónak pedig - aki netán hiányolni fogja a kérdés megoldását - André Gide, francia író megszívlelendő mondatával üzenek: „Bízzál azokban, akik az igazságot keresik - és légy gyanakvó, ha valaki meg is találja”.

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek

Silvia Franz: A hiperaktív gyerekKülönleges érzelmi megnyilvánulások, érzelmi labilitás, a gyermek fáradhatatlanul izeg-mozog, felfokozott állapotban van szórakozott, figyelmetlen, türelmetlen, robbanékony, agresszív, rátámad másokra, de sorolhatnánk a külső jegyeket is - törékeny köröm, száraz foltok az arcon, kényes külső megjelenés, de csak rövid ideig, a szoros ruha zavaró hatása - és még számos, a könyvben leírt tünetek. E kézikönyvben egy olyan doktornő hasznos tanácsait olvashatjuk, aki maga is érintett a kérdésben, ezért tud olyan nyíltan szólni a szülőkhöz és bátorítani, hogy van kiút, bár az göröngyös és hosszú. Részletesen tárgyalja a hiperaktivitás tüneteit. Felteszi a kérdést valójában ez egy rossz természet vagy örökletes tulajdonság, netán környezeti hatás betegség, fertőzés vagy nem megfelelő táplálkozás által kialakult viselkedési forma. A választ is megadja a célirányos kezeléshez, mely nem merül ki a hagyományos orvoslásban, hanem az alternatív gyógymódokat és elsősorban a szülő önálló kezdeményezést is hangsúlyozza. Ezek közül is fontosnak tartja: - a tünetek helyes felismerését, - az okok célratörő megkeresését, - a természetgyógyászatot, - a helyes életvitelt, táplálkozást. Ne feledkezzen meg a legfontosabbról: - a mérhetetlen türelemről és szeretetről. Soha ne adja fel! Valahol még mindig akad tennivaló, próbálkozzon tovább. Tartsa szem előtt azt a nagyon fontos dolgot, hogy minél stabilabbnak látja a gyermek szüleit, annál előbb talál vissza a normális élethez.

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Gyermek problémák

Asperger szindróma » Autizmus spektrum zavar »
Autizmus spektrum zavar a gyermek oldaláról » Autizmus: a szülők szerepe »
Hiperaktív gyermek a családban » Hiperaktivitás: a szülő szerepe » Hiperaktív gyermek teszt »
Dadog a gyermeked? » Agresszív a gyermeked? » Hazudik a gyerek » Nincsennek barátai »
Nem beszél a gyermeked? » Éjszakai felébredés » Bepisilés » Körömrágás »
Gyermek gyász, gyermekek egyéni gyászfeldolgozása » A szülő, a gyermek és a pszichológus »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Sikeres gyermek

Sikeres gyermek Hírlevél

Sikeres gyermek tippek, megoldások elsőkézből.




Sikeres gyermek