Gyermek, halál, gyász

A gyászfeldolgozás gyermekkorban

Gyermek, halál, gyász: A gyászfeldolgozás gyermekkorbanA gyászszertartások az emberi kultúrában általánosak, az ember a messze történelemelőtti idők óta ad arra, hogy megtisztelje halottait. Ez természetes napjainkban is, de az is jellemző, hogy a felnőttek nem számolnak a gyermeki világképpel, amikor halálról kell szót ejtenünk a családban.

A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Hisszük, ha nem beszélünk róla, talán nincs is. Ha senki nem hal meg, csupán elutazik vagy távoli országba költözik, a veszteség nem is annyira pótolhatatlan. S ha nincs visszavonhatatlan veszteség, gyász sincs. S nincs fájdalom, szorongás, sem önvád.

Valójában azonban a gyermek mindig tudja a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk.

Gyerekszemmel a halálról

„Sokáig nem értettem, hová tűnt a nagymamám. Egy napon engem beadtak az Etuska nénihez a szomszédba, aki «szegény gyermeknek» nevezett és vigyázott rám míg a feketébe öltözött rokonság elment. Temetést emlegettek, de nem tudtam, mit fognak eltemetni, és fogalmam nem volt arról sem, miért kell hozzá feketébe öltözni és miért sopánkodnak mások.

Talán pár hónap is eltelt, míg az óvodában egyik gyereknek meghalt a nagymamája és lerajzolta azt a bizonyos temetést. Akkor értettem meg, mi is történhetett. Nehezen tudtam feldolgozni, hogy az én kedves nagyimat betették a földbe. A szüleim erről soha nem beszéltek velem.”

Így emlékezik vissza Nóra arra a négy éves kori élményére, mikor elveszítette a nagymamáját.

Sok szülő van, aki valamiféle féltésből nem engedi elárulni a gyermeknek a szeretett ember halálának tényét. Nem viszik ki őt a temetésre és nem adnak lehetőséget arra, hogy belül méltó búcsút vehessen attól a személytől, aki már nincs velünk az életben.

Ne hazudjunk: a halál bekövetkezett!

Jóllehet a gyermekek inkább csak érzelmeikkel élik meg szeretteik elvesztését, bizonyos mértékig szeretnék megtudni, mi is történt igazán. S ennek tisztázásában csak a felnőttek segíthetik őket. A feldolgozatlan gyász ugyanis éppen úgy lelki károsodáshoz vezethet egy gyermek esetében, akárcsak egy felnőttnél. Ne hazudjunk hát neki. Ha valaki meghal a családban, neki is meg kell tudnia, mi történt, s azt is, hogy mi az oka a szomorú eseménynek.

Beszélgessünk róla: a gyászfeldolgozás megkönnyítése

Igen kevés szülő tudja, hogy beszélhet-e egyáltalán a gyermekének ilyen dolgokról. Inkább kerülik - ha lehet - ezt a témát, de vannak helyzetek, amikor a család kénytelen valahogyan szembesíteni a gyermeket egy hozzátartozó halálával. Nem árt, ha ilyenkor tudjuk, hogy mit ért meg a gyermek a halálról. Természetesen lényeges, hogy hány éves gyermekről beszélünk, hiszen a halál fogalom életkoronként nagyon eltérő.

Hat-hét éves koráig a gyermek számára a halál megfordítható, a halálból vissza lehet térni. Úgy gondolja, a halott saját akaratából újra élhet közöttünk, hiszen számára a felnőtt mindenható lény, aki saját elhatározásából ment el, s ha úgy dönt, vissza is tud jönni. A gyermek ebben az életkorban még nem tud megbirkózni azzal, hogy a halál végleges, ugyanis nem ismeri a véglegesség fogalmát.

Egy példa

Renáta már elsős volt, amikor az édesapja halt meg. Ezt a tragikus tényt az édesanyja, Regina mondta el neki, mikor kijött a kórházból.

Renike, meghalt édesapa. Már soha nem jön haza hozzánk. (átölelte a lányát és sírt.) – Anya, és most hova ment apa lelke?Most elment beszélgetni Istennel, arról, hogy mit tett jól az életében és mit nem. És ha megbeszélték, akkor a Jóisten lehetőséget ad majd apának arra, hogy újra eljöjjön a földre és jóvá tegye a hibáit és másokat is megtanítson arra a sok jóra, amit tud.Mikor jön vissza apa lelke?Ezt csak a jó Istenke tudhatja. Lehet, hogy még a mi életünkben, lehet, hogy nem.Észre fogjuk venni? Találkozunk vele?Remélem, hogy szemünk lesz hozzá, hogy észrevegyük őt, ha még a mi életünkben visszatér. (közösen sírnak a gyerekkel) - Mihez kezdünk most, apa nélkül! Kérdezi Regina. - Hová lett most apa? (döbben rá a valóságban is a kislány, és zokogni kezd. Anyukája vele zokog.) – A kórházban maradt, el fogják égetni a testét, mert a testre már nincsen szüksége többet.

A testének hamvait pedig elszórjuk a legkedvesebb helyen, ahol élni szeretett. Szerinted, Reni, hova tegyük? Renáta zokog: – Hozd azonnal vissza az apukámat!Nem tudom visszahozni. De ha haza megyünk, és erősen rágondolunk, akkor vele álmodunk és el fog búcsúzni tőlünk, azt hiszem.

Az újra leszületésben való hit is erősen megtartó erejű lehet a gyermeknél, de kövessük Regina példáját és ne hagyjuk, hogy a gyerek mindenben és mindenkiben az édesapját, vagy szeretett rokonát keresse.

A kisgyermek a halált személyes sérelemnek érzi, mert szerinte a felnőtt vele szemben döntött úgy, hogy eltűnik, s őt bünteti azzal, ha nem jön vissza…

A kisiskolás másképp gondolkodik: Hatéves kortól a gyermek már egészen mást hisz a halottról. Úgy gondolja, hogy halálában az ember mozdulatlanságra van ítélve, de a tudatát nem veszíti el. Talán nincs is olyan gyermek, aki ilyen idos korában ne játszana el a saját halálával. Ha visszaemlékezünk, bizonyára valamennyien találunk gyermekkorunk emlékei között ilyen játékot. Elég volt a szemünket becsukva elterülni és máris elérte eredményét az a homályos bosszúféle, ami ilyenkor munkált bennünk: „Magatokra vessetek, most aztán sírhattok!”

Nyolc-kilenc éves korban érti meg a gyermek, hogy a halál visszafordíthatatlan. Ebből a felismerésből fakadnak aztán olyan szorongásos tünetek, amit a szülő sokszor nem tud megmagyarázni, hiszen nem értjük, miért nem akar egyedül maradni, miért fél a sötétben, vagy hogy miért kéredzkedik be a szülői nagyágyba. Mindezek közös oka a szavakba nem foglalt, de átélt halálfélelem.

Fontos, hogy tudjunk ezekről a dolgokról, mert gyermekünknek ebben a korban nagy szüksége van ránk, hogy segítő szeretetünkkel átsegítsük ezeken a problémákon.

A kiskamaszoknál (10-12 év) más a helyzet. Náluk a halálfélelem az élettől való félelem. Az önállósodás, a nyiladozó szexualitás, a sokféle kötelezettség mind-mind egy-egy picike halál, hiszen a gyermekkor végét jelzik.

Mondhatjuk tehát, hogy 8 éves korban a halállal kell szembenézni, ha a szorongást föl akarjuk oldani, tizenegy évesen pedig az élettel. Egyik sem egyszerű, és csak szülői segítséggel sikerülhet.

Hogy mondjam el neki?

A Gyászfeldolgozó csoportjainkban » ez a kérdés gyakran elhangzik. A halál a szülőknek is szinte feldolgozhatatlan tény.

Van aki a reinkarnációban hisz, van aki a feltámadásban, van aki abban, hogy a test halálával a lélek is távozik és egyé olvad az Univerzum energiáival.

A szakember javaslata, hogy a szülő a gyermek nyelvén próbálja meg elmagyarázni a halál tényét, fiziológiáját, a haláleset körülményeit és az általa igaznak tartott magyarázatot.

Egy kisgyermeknek nem könnyű megmagyarázni, mi a halál, mégis meg kell kísérelni. Ha ködösítünk, legfeljebb hamis képzeteket keltünk benne, s könnyen megeshet, hogy azokat a saját képzeletével egészíti ki.

A gyermeki képzelet képei pedig olykor túltesznek a valóságon. Igyekezzünk tehát minél tényszerűbbnek maradni. Még egy kisgyermek is fel tudja fogni, ha azt mondják, hogy a szeretett személyt soha többé nem fogja látni. Ha ellenben azzal áltatjuk, hogy az elhunyt kórházban van vagy messzire utazott, képtelen lemondani róla, nem tud érzelmileg elszakadni az eltűnt személyről. Mert ha csekélyke is a remény, úgy érezheti, mégis van esély a viszontlátásra. A hosszú, reménytelen várakozás pedig újabb csalódást és kiábrándulást okoz neki.

Segítünk Neked
A közeli hozzátartozók halálát nagyon nehéz elviselni, feldolgozni. A gyermekek pedig igen gyakran a felnőttek saját problémáit tükrözik vissza, ezért arra kérlek, ha segíthetek, írj bátran nekem!

Kattints ide »

Magáról a halálról is beszélgethetünk a gyermekkel: arról, hogy egyszer mindenkinek véget ér az élete. Ha rákérdez, nyugodtan azt felelhetjük, hogy az ő élete is véges, de ez a vég még olyan messze van, hogy elképzelni sem lehet. Az elhunyt személyről pedig akkor is beszélgetni kell vele, ha nagyon megrendíti az esemény, hiszen a megrendülés fontos eleme a pótolhatatlan veszteség feldolgozásának. Hallgassuk meg azt is, hogyan vélekedik ő maga a halálról, engedjük, hadd beszéljen szorongásairól, s ha sír, ne intsük le azzal, hogy egy „ilyen nagyfiú” vagy „ilyen nagylány” nem érzékenyülhet el. A sírás az érzelmek természetes kifejezése és a feszültségcsökkentés egyik fontos, szükséges módja. Feledkezzünk meg róla, hogy kultúránk a nyilvánosság előtti elérzékenyülést, így a gyász külső jeleinek a kinyilvánítását is gyakran gyengeségnek, „hisztizésnek” minősíti. Saját gyászunkat se rejtsük el a gyermek elől. Könnyebbséget szerezhet neki, ha nem marad egyedül a fájdalmával.

Ha a gyermek túlságosan ragaszkodott az elhunythoz, előfordul, hogy meg nem történtnek tekinti a halált, s ez sokáig, olykor felnőttkoráig meghatározója lehet minden kapcsolatának. Különösen a szülő elvesztésekor fenyeget ez a veszély, hiszen a gyermek a szüleitől tanul meg szeretni, s azt a mintát viszi át szinte minden társkapcsolatára, melyet a szülővel való kapcsolatában élt át, tapasztalt. A gyász elfojtása meggátolja őt abban, hogy leváljon az elhunyt szülőről, a képzeletében élő pedig nem elégítheti ki igényeit, s így a csalódott gyermek később, felnőttkorában is bizalmatlan lesz, távol tartja magát a meghitt kapcsolatoktól. Tudattalanul is örökké él a gyanúperrel, hogy ha megszeret valakit, az éppen úgy elhagyja majd őt, ahogyan azt már egyszer fájdalmasan megtapasztalta.

A legfájdalmasabb gyász: a szülő elvesztése

Számos egyéb ok miatt is különösen nehéz a gyermeknek a szülő elvesztése. A mindenhatónak, örökéletűnek hitt anya vagy apa eltűnése az egyik legnehezebben leküzdhető trauma. Halálukkal a gyermek azt is átéli, hogy a felnőttek sem mindenhatóak és mindentudók, a legnagyobb biztonságot nyújtó kedves személy sem „megbízható”. Még élő szülője is éppen úgy eltűnhet, mint a már halott – végső soron a teljes elhagyatottságtól retteg. Hiába hát minden kimondott vagy kimondatlan ígéret, mindez ámítás volt, hiszen magára hagyta őt az, akiben vakon bízott.

Nincs olyan gyermek, aki soha nem érzett hirtelen feltámadó haragot, indulatot, akár gyűlöletet is a szüleivel szemben. Sértettségében olykor talán ki is mondta: „Bárcsak meghalnál!” - így hát könnyen úgy érezheti, hogy a veszteség saját halálkívánságainak a következménye. Néha maguk a szülők is vétkesek ebben, észre sem veszik, amikor kiszalad a szájukon: „Te leszel a halálom!”, „A sírba viszel!”. Ha a gyermeket bűntudat kínozza, nyugtassuk meg: a harag nem mond ellent a szeretetnek, s puszta kívánsággal senkinek sem árthatunk. Afelől is meg kell nyugtatnunk, hogy az elhunyt szülő szerette őt, sohasem haragudott rá igazán.

Emléktárgyak: a gyászfeldolgozás megkönnyítése

Tudnunk kell, hogy a haláleset után különösen nagy fontosságúvá válnak a gyermek szemében az elhunyt tárgyai, ruhadarabjai. A tárgyak, csakúgy, mint a halott fényképei, összekötik a múltat a jelennel. Helyteleníthető az a szokás, hogy a gyermeki érzékenységre hivatkozva mindent eldugunk előle, ami a halottra emlékeztetheti.

Körültekintést és tapintatot kíván még a sír látogatása is, hiszen a gyermekben félelmet kelthet az a tény, hogy szeretett szülője a föld alatt fekszik. De nyugodtan elmondhatjuk neki, hogy a sírhalom a szeretett személyre emlékezteti az élőket, hogy aki alatta nyugszik, az már nem beteg, nem érez fájdalmat, semmiről nem tud. S ha már ott van a gyermek, jó, ha virágot visz a sírra, részt vesz annak gondozásában, vagyis valamiféle szolgálatot tesz a halott emlékére.

Az élet azonban megy tovább, előfordul, hogy az életben maradt szülő újra házasodik. A gyermeknek, aki nehezen fogja fel a halál véglegességének tényét, kezdetben ellenérzései lehetnek azzal szemben, aki mintegy el akarja foglalni annak a helyét, akit nagyon szeretett, s aki már nem képes megvédelmezni a jogait. Ne akarjuk mindenáron megszerettetni a gyermekkel az új családtagot, még kevésbé erőltessük, hogy „anyukának”, „apukának” szólítsa, ha a megnevezés még fenn van tartva a gyermek szívében annak, akinek a hiánya még nem gyógyult be. Hiszen ha az új szülő közel kerül a gyermekhez, és képes megszerettetni magát, a gyermek előbb-utóbb amúgy is anyjának vagy apjának érzi majd. Még akkor is, ha esetleg nem annak nevezi.

A gyermek és a temető

A gyermek és a temetőA temetőtől sem kell óvni a gyermeket. Nem muszáj elmondani neki, hogy ott a halott teste. De azt igen, hogy itt emlékezünk rá, és viszünk neki karácsonyra egy gyertyát. Ha sír, annál jobb. Hadd engedje szabadon az érzelmeit. Az se baj, ha együtt sír a felnőttekkel. Ne titkolják el előle az érzéseiket. A gyermek úgyis tudja, hogy valami nincs rendben, nem lehet a gyászt egy gyerek elől titkolni. Jobb, ha tudja, hogy mért van ez a szomorúság a családban, nehogy kombinálni kezdjen, és azt süsse ki, hogy ő az oka (hiszen rajta kívül mindenki furcsa és szomorú).

A halál ténye a felnőtt számára is nehezen elviselhető. Az eszmélt korú gyermeket, aki már képes végig állni egy temetést, nyugodtan elvihetjük magunkkal. Ha a gyerek tudja, mi történik a temetésen, és tudja azt is, hogy a gyászolók azért sírnak, mert ez természetes velejárója a szeretetnek, nem fogja őt megviselni a temetési szertartás. Sőt inkább segíti, hogy méltó búcsút vegyen attól, aki szerette őt, és akit szeretett.

A gyász jelentősége

A gyász jelentőségeJellemzően európai szokás, hogy a gyermeket meg akarják óvni a gyásztól, pedig a gyász rendkívül fontos lelki folyamat. Lehetővé teszi, hogy „túljussunk” a halálon. Ha meggyászoltuk, akit elvesztettünk, nyitott szívvel lépünk ki a gyászból. Sokak szerint az embernek arra kell törekednie, hogy minél inkább „kitolja” a tudatából a halált.

A gyászt nem lehet megspórolni. Ez a élet része. Még egy egyéves gyerek is tud gyászolni, ha hagyják. Furcsa, ha azt írom, hogy örüljenek, ha látják a fájdalmat a kislányon: ez azt jelenti, hogy egészséges a lelke, hogy képes a kötődésre, a szeretetre. És most, a „gyászmunkával” új tapasztalatokra tesz szert. Megtanul elengedni is. Ez kimondhatatlanul fontos az életben.

Valójában azonban együtt kell élnünk a halállal. A halál elkerülhetetlen, s a nyugodt öregség záloga az, hogy megbékéljünk ezzel a tudattal.

Gyermek, halál, gyász: A 6 éves amerikai gyermek Irakban elesett apja - a Tengerészgyalogság őrnagya - temetéséről távozik

További információ
Kérdezz tőlünk!

Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Gyermek, halál, gyász: A gyászfeldolgozás gyermekkorban

A könyvespolcra ajánljuk

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermekA megrázó kötet a szerző évtizedeken át folytatott pszichológusi munkájának tapasztalatait fogja egybe. A halált az éppen csak kezdődő élet szemszögéből ragadja meg, ráébresztve az olvasót a halállal szembesülő gyermek félelmeire, küzdelmére, bölcsességére. Polcz Alaine évtizedeken át dolgozott haldokló gyermekek mellett, megismerte azokat a reakciókat, melyek a halált sohasem elfogadható tényként vagy éppen az élet természetes lezárásaként kezelik. Interjúkat idéz, amelyekben gyermekek szembesülnek a maguk vagy hozzátartozóik halálával. A személyes tragédiákat olyan érzékenységgel fogalmazza meg, hogy az ezekből leszűrhető általános tapasztalat fontos segítséget nyújthat a megértésben, az elfogadásban.

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Csehák Hajnalka pszichológusCsehák Hajnalka vagyok. A felnőtt életem egy részében pedagógusként tanítottam és a gyermekvédelemben dolgoztam, majd valóra váltottam a dédelgetett álmomat: pszichológus lettem. Négy gyermekem született, akiket sosem szűnő szeretettel neveltem fel. S bár az irántuk érzett szeretetem sosem tűnt el, köteteket lehetne megtölteni azokkal a történetekkel, amelyek időnként az idegrendszeremet borzolták.

Szülőnek lenni: nagyon nehéz feladat. Tökéletes szülőnek lenni: elérhetetlen vágy. Elég jó szülőnek lenni: elérhető eredmény.

S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek.

S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek.

Gyermek, halál, gyász: A gyászfeldolgozás gyermekkorban

Gyermek problémák

Hiperaktív gyermek viselkedési tünetei » Gyermek, halál, gyász: gyászfeldolgozás gyermekkorban »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Sikeres gyermek

Sikeres gyermek Hírlevél

Sikeres gyermek tippek, megoldások elsőkézből.




Sikeres gyermek