Hogyan legyél asszertív, azaz elfogadó szülő?

Gyakorlati útmutató sikeres gyermekükért aggódó szülőknek

Hogyan legyél asszertív, azaz elfogadó szülő?Az életben a legörömtelibb, legbensőségesebb kapcsolat a szülő-gyermek kapcsolat. Ha és amennyiben… nem terhelik indulatok, a kamasz nem az ellenséget látja a szüleiben, a szülő pedig nem áll értetlenül a megváltozott gyermek előtt.

A szülők és a gyerekek gyakran állnak háborúban egymással. Pedig dühödt ellenségként állni egymással szemben - ez egyik félnek sem jó.

Mitől vadulnak meg egyes kamaszok, és miért válnak felelőtlen felnőttekké, miközben „jó családban” élnek? A szülőket először aggodalom tölti el, aztán kétségbe esetten próbálják útját állni a lejtőn lefelé indult csemetéjüknek. A gyerek hazudik, a szülő leskelődik. Kölcsönösen vádaskodnak, vagy némán és sértődötten hallgatnak.

A szülői viselkedés és az asszertivitás

A szülők viselkedése négy fő csoportra osztható, ez a négy fő csoport megfelel az általános viselkedési jegyek alapján felállított négy fő csoportnak.

A megfeleltetés alapján: a nyertes szülő megfelel az agresszív viselkedési típusnak, a vesztes szülő a passzív (szubmisszív) típusnak, az ingázó szülő a manipulatív típust testesíti meg, s az asszertív szülőt elfogadó szülőnek neveztük el.

  • Nyertes szülő

    Nyertes szülőA nyertes szülők keményen védik az álláspontjukat, tekintélyelvűek és hatalmat gyakorolnak a gyermekük felett.

    Korlátoznak, követelnek, parancsolnak és nem tűrik az engedetlenséget. Büntetéssel fenyegetőznek, amit szükség esetén mindig be is váltanak.

    Konfliktus esetén arra törekednek, hogy ők győzzenek és a gyerekeik veszítsenek.

  • Vesztes szülő

    Vesztes szülőA vesztes szülők túl nagy szabadságot adnak a gyerekeiknek. Nem állítanak korlátokat, elítélik a tekintélyelvű nevelést.

    Konfliktus esetén a gyerekek nyernek és a szülők veszítenek, mert a szülők félnek korlátokat állítani a gyermekeik elé. Eszükbe sem jut, hogy a korlátok nem csak korlátozzák a gyermekeket, hanem egyben kapaszkodót is jelentenek a számukra.

  • Ingázó szülő

    Ingázó szülőAz ingázó szülők csoportjára az jellemző, hogy képtelenek következetesnek maradni. Egyszer az egyik, máskor a másik módszert alkalmazzák, kiszámíthatatlanul.

    Van, amikor szigorúak, kemények és korlátozóak, más alkalmakkor engedékenyek, előzékenyek, könnyedek, talán kicsit könnyelműek is. Így aztán konfliktus esetén hol nyernek, hol veszítenek, csakúgy, mint a gyermekeik.

    Ezek a szülők a legbizonytalanabbak, és az ő gyermekeik azok, akik a leginkább össze vannak zavarodva.

  • Elfogadó szülő

    Elfogadó szülőA szülők negyedik csoportja az elfogadó szülők csoportja. Ők azok, akik képesek elfogadni a gyermeküket akkor is, amikor a gyermek vagy a kamasz nem megfelelő viselkedését elutasítják. Az ő gyermekeik a legkreatívabbak, a legszófogadóbbak, mert a saját életkoruknak megfelelő szintű belátás jellemzi őket. Felnőttként mi is megtapasztaltuk már, hogy abban az emberben tudunk igazán bízni, aki elfogad minket. Aki őszintén bízik bennünk, annak a szavaira odafigyelünk, és hajlandók vagyunk változtatni, fejlődni, mássá válni. Így vannak ezzel a gyermekeink is.

    A legtöbb szülő abban téved, hogy azt hiszi, ha elfogadja a gyermekét, akkor az nem fog változni, nem lesz belőle rendes, jó gyerek. Pedig a változás képessége és a jobbá válás igénye benne van minden gyermekben. Ha a szülő folyamatosan arra helyezi a hangsúlyt, hogy mi az elfogadhatatlan a gyermeke viselkedésében, akkor a gyermekben az ítélkezés, a kritika, a prédikálás marad meg, mint szülői viselkedési minta, és ez ellen minden normális gyermek lázadni fog, hiszen ki szereti, ha kritizálják, elítélik, és vég nélkül prédikálnak neki?

Az asszertív, elfogadó szülői viselkedés haszna

Az asszertív, elfogadó szülői viselkedés hasznaA gyermek azzá válik, amit mondunk neki. Ha azt hallja, hogy milyen rossz, akkor azzá válik, ha azt hallja, hogy mennyire jó, okos, szófogadó, akkor azzá válik. A sokat kritizált gyerekek elfordulnak a szüleiktől, bezárulnak, nem mesélnek az élményeikről, mert sok kényelmetlen órát megspórolnak, ha megtartják maguknak a problémáikat és az érzéseiket.

Ha a gyermekek elfogadást tapasztalnak, akkor kinyílnak. Könnyen mesélnek a gondjaikról, érzéseikről, a megélt élményeikről. Sok szülő attól fél, hogy ha kimutatja az elfogadását a gyermeke felé, akkor a gyermeke passzív lesz, és nem fog változni.

Amikor az elfogadásról beszélünk, sok szülő félreérti az elfogadás lényegét. „Akkor hagynom kell, hogy a gyermekem azt csináljon, amit akar?” – kérdezik a szülők elképedve. Nem, erről szó sincs. Csak amikor értékeljük a gyermekünk viselkedését, két dologra érdemes nagyon odafigyelni: az egyik, hogy ne az egész gyermeket kritizáljuk meg, hanem csak az elfogadhatatlan viselkedését. A másik az, hogy ahelyett, hogy hosszasan prédikálnánk, egyszerűen kérjük meg, hogy az adott viselkedés helyett tegyen valami mást.

Hogyan szolgálja az asszertív kommunikáció a családi békét?

A nyertes szülő konfliktusmegoldó képlete: én nyerek – te veszítesz.

A vesztes szülő konfliktusmegoldó képlete: én veszítek – te nyersz.

Az ingázó szülő konfliktusmegoldó képlete: hol nyerek – hol veszítek.

Hogyan szolgálja az asszertív kommunikáció a családi békét?Az asszertíven kommunikáló szülő és gyerek konfliktusmegoldó képlete: én is nyerek – te is nyersz. A két nyertes egyformán jól érzi magát, és ez a jó érzés hozzásegíti őket a családi béke megőrzéséhez.

Az asszertív kommunikáció békét visz a családi életbe. Megszűnnek a veszekedések, a fel-felcsapó indulatok. A szülő hatékonynak érzi magát, a gyermek sikeresnek. Bár minden családban elkerülhetetlenül ott vannak a konfliktusok, ezek megoldhatóvá, vagy megelőzhetővé válnak. Mindenki jól érzi magát, és ez erőt és tartást ad a hétköznapok kihívásainak a leküzdéséhez.

A szülőknek szóló legfontosabb üzenet: legyél valódi! Azaz, ha haragszol, hát haragudj, nem kell feltétel nélkül elfogadónak és toleránsnak lenni, ha arra semmi okot nem ad a gyermeked. De csak a viselkedését utasítsd el, ne őt magát! Mindannyian tele vagyunk emberi hibákkal, korlátokkal, és persze őszinte érzésekkel is. Komoly teher a felelősségérzet, de ne hagyd, hogy agyon nyomja benned a valódi embert. A hitelességet és az emberiességet a gyerekek mélységesen megbecsülik a szüleikben.

(Csehák Hajnalka pszichológus)

Kamasz asszertív kommunikáció tréning

Kamasz asszertív kommunikáció tréningHa szeretnéd, hogy a gyermekednek könnyebb kamaszkora legyen, ha szeretnéd, hogy magabiztosan teljesítsen a megnövekedett követelmények között is, ha támogatod abban, hogy harmonikusabbá váljanak a kapcsolatai, akkor hozd vagy küldd el a gyermekedet a Kamasz asszertív kommunikáció tréningre.

Az alapozó tréning egy 7 órás találkozásból áll, 1 tréningóra 45 perc.

Biztosítunk, hogy az egyedi igényeidet - az adott lehetőségeken belül - messzemenően figyelembe vesszük.

Kamasz asszertív kommunikáció tréning
Jelentkezz Kamasz asszertív kommunikáció tréningre!

Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Kamasz önbizalom növelő tréning »

Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett tréningeken, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdezz tőlünk!

Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Csehák Hajnalka pszichológusCsehák Hajnalka vagyok. A felnőtt életem egy részében pedagógusként tanítottam és a gyermekvédelemben dolgoztam, majd valóra váltottam a dédelgetett álmomat: pszichológus lettem. Négy gyermekem született, akiket sosem szűnő szeretettel neveltem fel. S bár az irántuk érzett szeretetem sosem tűnt el, köteteket lehetne megtölteni azokkal a történetekkel, amelyek időnként az idegrendszeremet borzolták.

Szülőnek lenni: nagyon nehéz feladat. Tökéletes szülőnek lenni: elérhetetlen vágy. Elég jó szülőnek lenni: elérhető eredmény.

S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

A könyvespolcra ajánljuk

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek

Hiperaktivitás és agresszió a serdülőkörban

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekekMagyarországon mindenki tudni véli, mit jelent ez a szó: hiperaktivitás. Nomen est omen - mondják - hiper-aktivitásról akkor beszélünk, ha a gyereket nem lehet leállítani, folyton jár a keze, a lába és a szája is. Ebben a könyvben azt szeretném bemutatni, hogy a hiperaktivitás valójában egészen mást jelent; többek között a figyelem, a koncentráció képességének zavarát. Milne Micimackójában nemcsak Tigris, de Malacka, Nyuszi és most fogódzkodjanak meg Füles és maga Micimackó is hiperaktív! Bemutatom őket. igyekszem rávilágítani legjellemzőbb tulajdonságaikra, és abban reménykedem: a szülök és a nevelők ráismernek azokra a gyerekekre, akikre jól illenek a Százholdas Pagony lakóinak vonásai. A könyv második részében az agresszivitással foglalkozom. Azzal, hogy milyen sokféleképpen lehet egy serdülő agresszív, a kamaszos versengéstől kezdve, a kötekedésen át, egészen az antiszociális magatartásig, a bűnözésig. Választ keresek az ősi kérdésig: amikor a gyermek, vagy a serdülő bűnözővé válik - és nem egyszer szörnyű bűncselekményeket követ el - viselkedése mögött genetikai szabályozást kell-e tételeznünk, vagy a környezet személyiségromboló hatását? Hangsúlyozom: keresem a választ; azt nem állítom, hogy meg is adom. Az olvasónak pedig - aki netán hiányolni fogja a kérdés megoldását - André Gide, francia író megszívlelendő mondatával üzenek: „Bízzál azokban, akik az igazságot keresik - és légy gyanakvó, ha valaki meg is találja”.

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek

Silvia Franz: A hiperaktív gyerekKülönleges érzelmi megnyilvánulások, érzelmi labilitás, a gyermek fáradhatatlanul izeg-mozog, felfokozott állapotban van szórakozott, figyelmetlen, türelmetlen, robbanékony, agresszív, rátámad másokra, de sorolhatnánk a külső jegyeket is - törékeny köröm, száraz foltok az arcon, kényes külső megjelenés, de csak rövid ideig, a szoros ruha zavaró hatása - és még számos, a könyvben leírt tünetek. E kézikönyvben egy olyan doktornő hasznos tanácsait olvashatjuk, aki maga is érintett a kérdésben, ezért tud olyan nyíltan szólni a szülőkhöz és bátorítani, hogy van kiút, bár az göröngyös és hosszú. Részletesen tárgyalja a hiperaktivitás tüneteit. Felteszi a kérdést valójában ez egy rossz természet vagy örökletes tulajdonság, netán környezeti hatás betegség, fertőzés vagy nem megfelelő táplálkozás által kialakult viselkedési forma. A választ is megadja a célirányos kezeléshez, mely nem merül ki a hagyományos orvoslásban, hanem az alternatív gyógymódokat és elsősorban a szülő önálló kezdeményezést is hangsúlyozza. Ezek közül is fontosnak tartja: - a tünetek helyes felismerését, - az okok célratörő megkeresését, - a természetgyógyászatot, - a helyes életvitelt, táplálkozást. Ne feledkezzen meg a legfontosabbról: - a mérhetetlen türelemről és szeretetről. Soha ne adja fel! Valahol még mindig akad tennivaló, próbálkozzon tovább. Tartsa szem előtt azt a nagyon fontos dolgot, hogy minél stabilabbnak látja a gyermek szüleit, annál előbb talál vissza a normális élethez.

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Sikeres gyermek

Sikeres gyermek Hírlevél

Sikeres gyermek tippek, megoldások elsőkézből.




Sikeres gyermek