Kamasz asszertív kommunikáció tréning

Önérvényesítés, asszertivitás kamaszkorban

Kamasz asszertív kommunikáció tréning - Önérvényesítés, asszertivitás kamaszkorbanMinden szülő álma, hogy magabiztos, boldog, sikeres gyermeke legyen. Az asszertív gyermekek magabiztosak, boldogok, sikeresek. Nem csak gyermekkorukban, de felnőttként is. Tudnak kérni, ha szükséges nemet mondani, kritikát megfogalmazni sértegetés nélkül, kritikát fogadni sértődés nélkül.

A magabiztosság nem velünk született tulajdonság. Megszerezhető, tanulható, nagyon sok függ attól, milyen hatások érik a fejlődő személyiséget. Az asszertív gyermek nyugodt, még akkor is, ha rossz jegyet kap, mert tudja, hogy otthon nem szidást fog kapni, hanem bíztatást, hogy legközelebb jobban sikerül. Bíztatást, útmutatást, és segítséget ahhoz, hogy amit előszörre nem sikerült megtanulnia, az másodszorra sikerüljön.

Hol használható az asszertív kommunikáció?

A magabiztos gyermek tudja, hogy akkor sem mindig sikeres egy dolgozata, ha becsülettel tanult. Ezt adott esetben meg is mondja a tanárának, és lehetőséget kér a javításra.

Valahogy így:

Óra után felkeresi a tanárt, és ezt mondja: „Nagyon mérges vagyok, mert keményen tanultam, de a jegyem nem ezt mutatja. Tudna nekem tanácsot adni a tanárnő, hogy mit kellene másképpen csinálnom, vagy kaphatok egy lehetőséget a javításra?”

Sűrűn előfordul a kamaszok között, hogy bántó módon megkritizálják a másik öltözékét. Mit tehet az, aki ilyen rosszindulatú kritikát kap? A magabiztos, asszertív gyermek az ilyen kritikákra röviden válaszol: „nekem ez tetszik, jól érzem magam így”. És egyszerűen elsétál. Ahelyett, hogy szomorúan elkullogna, vagy vitába, harcba, esetleg verekedésbe keveredne, egyszerűen, harag nélkül otthagyja a kritizáló társát.

Segítünk Neked
Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat?

Tanácsot is szeretnél kapni?

Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.

Kattints ide »

A kamaszok esetében nagyon fontos, hogy tudjanak felelősséget vállalni a tetteikért. Az asszertív gyermek felvállalja a saját negatív viselkedését, tud bocsánatot kérni, és elviseli a viselkedése következményeit. Ebben segítenek a szerepjátékok.

Persze ehhez a kamasznak szüksége van arra, hogy a felnőttek értékeljék, és tiszteljék amiért mert felelősséget vállalni a saját hibájáért, és a következményen túl ne bántsák, ne bántalmazzák, ne alázzák meg a gyermeküket, tanítványaikat.

A kellő önbizalommal rendelkező kamaszok képesek arra, hogy érzelmi támogatást nyújtsanak egymásnak. Fizikai és verbális szeretetet adnak egymásnak, a lányok megölelik, a fiúk bíztatóan hátba veregetik egymást, és képesek empátiával megfogalmazni a másik érzéseit, így képesek érzelmi támogatást adni. „Látom, csalódott vagy…”

Az asszertív viselkedésű kamaszok képesek arra, hogy a negatív gondolatokat pozitívvá változtassák. A negatív gondolkodás csökkenti az önbizalmat, szorongást, súlyosabb esetben depressziót okoz. A pozitív gondolkodású kortársak mindig látnak valamilyen kiutat a nehéz helyzetekből is, és ebben nagyon sokat segíthet a humor. Ők azok, akik tudnak önmagukon is nevetni, mert tisztában vannak azzal, hogy hibázni nem főbenjáró bűn, hanem emberi tulajdonság.

A konfliktusmegoldás fontos része az Én-üzenet, Te-üzenet, az értő figyelem technikai ismerete, használata. Mindegyik módszer arra irányul, hogy az elfogadhatatlan viselkedést megváltoztassa.

Gyakori gond, hogy a kamaszkorban a barátok egyike távolodni kezd. Másokkal is szorosabbra vonja a kapcsolatot, a „kiközösített barát” pedig szenved, féltékeny és kirekesztettnek érzi magát. Az Én-üzenet segíthet a kapcsolat felrázásában. Ha például a magára hagyott barát ezt mondja: „Szomorú vagyok, amikor nem beszélsz velem, azt hittem, barátok vagyunk.” A válasz valószínűleg ez lesz: „Persze, hogy barátok vagyunk, gyere velünk bringázni délután.” S megszűnik az elszigetelődöttség, csalódottság, magányosság érzése.

A magabiztos kamasz nagyobb valószínűséggel és a megfelelő módon áll ki a jogaiért, és kevésbé valószínű, hogy terrorizálják. Kedves és őszinte módon tud kommunikálni, anélkül, hogy bárkinek szándékosan fájdalmat okozna. Az asszertív kamasz jóindulatú és becsületes.

Fontos tudás az asszertivításhoz a megfelelő szókincs. A kamasz gyerekeinknek ismerniük kell a „kérem”, „köszönöm”, „szívesen”, „sajnálom”, „bocsáss meg”, „szabad?”, „tetszik, ahogy te”… formulákat.

Meg kell tanítani a gyermekeinknek, hogy a meggondolatlan, barátságtalan szavak, és tettek mindenkinek károkat okoznak, a korrekt, kedves, nyugodt, barátságos, optimista szemlélet és kommunikáció pedig mindenkinek hasznára válnak. Minden kommunikációban van nyertes és vesztes az erőszakmentes, asszertív kommunikáció az egyetlen, ahol két nyertes van.

A kamaszoknál is a leghasznosabb, ha van egy megfelelő példakép. Ha a szülő képes arra, hogy a megfelelő módon fejezze ki az érzelmeit, hogy példát mutasson a megküzdés formáiban, hogy eredményesen oldja meg a konfliktusait, akkor olyan használható mintákat tanít meg a gyermekének, amelyet aztán közösen fejleszthetnek tovább. Ha a szülő nem rendelkezik ezekkel az eszközökkel, akkor érdemes neki is megtanulnia az erőszakmentes, asszertív kommunikációt, viselkedést.

A szülő alapvető feladata, hogy gyökereket és szárnyakat adjon a gyermekének, a kettő közötti teret aztán a jó minta alapján eredményesen, sikeresen tölti majd ki a gyermek és a kamasz.

Kamaszkori kommunikáció

Kammaszkori kommunikációAmikor egy gyermekkel gond van, túl hallgatag, túl beszédes, túl mozgékony, túl érzékeny, túl zárkózott, túl aktív, túl passzív, mindenki a szülőket vádolja.

A kamaszokat érzelmi viharok sújtják, lázadnak, tiltakoznak, vagy elnémulnak, magukba fordulnak, megközelíthetetlenné válnak.

A szülők pedig sikeres, boldog gyermekeket szeretnének nevelni, akik együttműködők, és a társadalom hasznos tagjaivá válhatnak. De a kamaszok a legritkább esetben boldogok, együttműködők, és cseppet sem érzik magukat sikeresnek.

A kamaszok természetes vágya, hogy kialakítsák a függetlenségüket, lázadjanak a szülői és az iskolai szabályok ellen. És természetesen lázadjanak a büntetés ellen. Már nem gyermekek, de még nem felnőttek. De az biztos, hogy már nem fegyelmezhetők a megszokott módszerekkel.

A büntetés, mint fegyelmezési eszköz nem működik a kamasz gyermekeknél. Meg kell tanulni az új kommunikációs stílust, melyben a büntetést felváltja a következmény. Akit megbüntetnek, az fél. Fél a büntetéstől, vagy a kedvezmények megvonásától. Aki a cselekedetei előre látható és kiszámítható következményeit viseli, az lehet felelős, önmagát fegyelmező és együttműködő kamasz.

  • Mit mondanak a kamaszok, amikor hagyományos módon kommunikálnak?

    • A szüleim úgysem értik meg, akármit mondok is nekik.
    • Utálok hazamenni, mert minden este megkapom a kioktatást.
    • Alig várom, hogy leszálljanak rólam.
    • Ahogy csak tudok, elköltözök otthonról, mert folyton kritizálnak. Én sosem tudok semmit jól csinálni.
  • Mit mondanak a szülők, amikor a kamasz gyermekükkel való kapcsolatról kérdezgetjük őket?

    • Nem bírok a gyerekemmel, semmi befolyásom a 16 éves fiamra/lányomra.
    • Nem akar velünk nyaralni, olyan, mintha már az ötlettől is kiütése lenne.
    • Kénytelen-kelletlen betartja a szabályokat, de amint félrenézek, már nem azt teszi, amiben megállapodtunk.
    • A gyerekem szótlan, zárkózott, kevés az önbizalma, pedig okos is és szép is.

Milyen változások várhatók az asszertív kommunikáció megtanulásával?

  • Csökken a nemzedékek közötti harc. Megtanulja a kamasz, hogy másképpen kommunikáljon a szüleivel, tanáraival.
  • A kamasz magabiztossá válik, ki tud és ki mer állni a saját érdekeiért.
  • Megtanul felelősséget vállalni a tetteiért.
  • Képessé válik érzelmi támogatást adni és elfogadni.
  • A negatív gondolatokat át tudja alakítani pozitív gondolatokká, jobban használja a humor eszközeit.
  • Megtanulja a sikeres kommunikációs technikákat, és azok tudatos alkalmazását.
  • Bővük a szókincse, ami mindenképpen a boldogulását segíti.

Ha szeretnéd a gyermekedet a sikerekhez hozzásegíteni, küldd el asszertív kommunikációs tréningre!

Kamasz asszertív kommunikáció tréning - Önérvényesítés, asszertivitás kamaszkorban

Kamasz asszertív kommunikáció tréning

Kamasz asszertív kommunikáció tréningHa szeretnéd, hogy a gyermekednek könnyebb kamaszkora legyen, ha szeretnéd, hogy magabiztosan teljesítsen a megnövekedett követelmények között is, ha támogatod abban, hogy harmonikusabbá váljanak a kapcsolatai, akkor hozd vagy küldd el a gyermekedet a Kamasz asszertív kommunikáció tréningre.

Az alapozó tréning 1 x 7 órás foglalkozásból áll, amelyet igény szerint további fejlesztő tréningek követhetnek.

Biztosítunk, hogy az egyedi igényeidet - az adott lehetőségeken belül - messzemenően figyelembe vesszük.

Kamasz asszertív kommunikáció tréning
Jelentkezz Kamasz asszertív kommunikáció tréningre!

Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Amennyiben esetleg még nem vettél részt ilyen módszerekkel vezetett tréningeken, és egyelőre nem látod tisztán, miként lenne ez hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

További információ
Kérdezz tőlünk!

Kérdésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot!

Csehák Hajnalka pszichológusCsehák Hajnalka vagyok. A felnőtt életem egy részében pedagógusként tanítottam és a gyermekvédelemben dolgoztam, majd valóra váltottam a dédelgetett álmomat: pszichológus lettem. Négy gyermekem született, akiket sosem szűnő szeretettel neveltem fel. S bár az irántuk érzett szeretetem sosem tűnt el, köteteket lehetne megtölteni azokkal a történetekkel, amelyek időnként az idegrendszeremet borzolták.

Szülőnek lenni: nagyon nehéz feladat. Tökéletes szülőnek lenni: elérhetetlen vágy. Elég jó szülőnek lenni: elérhető eredmény.

S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek.

Kamasz asszertív kommunikáció tréning

Kamasz problémák

Ki vagyok én, és hol a helyem a világban?

Ki vagyok én, és hol a helyem a világban?Ki vagyok én, és hol a helyem a világban? | Kamaszkori problémák: Kamasz korban különösen nehéz válaszolni erre a kérdésre, hiszen gyors változások történnek, és gyakran a kamasz maga sem tudja, hogy éppen miért viselkedett úgy, ahogy.

Ki vagyok én, és hol a helyem a világban? »

Érzelmi intelligencia, indulatok kezelése

Érzelmi intelligencia és az indulatok kezeléseÉrzelmi intelligencia és az indulatok kezelése | Kamaszkori problémák: Mi emberek érzelmi lények vagyunk. Ha érzed, hogy szeretnek, tisztelnek, akkor jól érzed magad. Ha elfordulnak tőled, káromkodva szólnak hozzád, lekicsinylően néznek rád, vagy kicsúfolnak, rosszul érzed magad.

Érzelmi intelligencia és az indulatok kezelése »

Egyéniség, döntés, felelősség

Egyéniség, döntés, felelősségEgyéniség, döntés, felelősség | Kamaszkori problémák: Amikor az önállóságodért küzdesz, mindig kérdezd meg magadtól, hogy milyen következménye lesz ennek vagy annak a döntésednek. Így a szüleid is belátják majd, hogy okosan gondolkodó, felelősségteljes fiatal felnőtt lett a gyermekükből.

Egyéniség, döntés, felelősség »

A kamasz és a fontos mások

A kamasz és a fontos másokA kamasz és a fontos mások | Kamaszkori problémák: Az, hogy egy gyermek milyenné válik, milyenné alakul, két alapvető tényezőtől függ. Az egyik, hogy milyen genetikai kódokat hoz magával, a másik, hogy milyenné neveli a környezete. Egy gyermek jellemének alakulása csak addig kizárólag a szülői ház döntése, ameddig a gyermekre nem hatnak más felnőttek és gyermekek.

A kamasz és a fontos mások »

Érzelmek a kamaszkorban

Érzelmek a kamaszkorbanAz érzelmi intelligencia tanulható. Ahhoz, hogy a kapcsolatokban jól működjenek a gyere­kek, és ahhoz, hogy szeretni tudjanak má­sokat és mások is szeressék őket, a ma­gasabb érzelmi intel­ligencia nagy segítség. Az érzelmi intelligencia növelésének sokféle eszköze lehet.

Érzelmek a kamaszkorban »

Kreatív kamasz

Kreatív kamaszA kreativitásunk beindítása a jobb agyfélteke erőteljesebb munkába állítását és használatát jelenti. A krea­tivitás tanulható, fejleszthető. A krea­tivitás ugyanis azt is jelenti, hogy amikor egy problémával talál­kozunk, nem rutinszerűen oldjuk meg, az előző ismereteinkre támaszkodva, hanem új utakat keresve oldjuk meg a helyzetet.

Kreatív kamasz »

A kamasz egyénisége

A kamasz egyéniségeTudjuk, hogy a személyiség egyes jegyei velünk szület­nek, más személyiség­jegyek pedig a tanult minták alapján ala­kulnak ki a gyerme­keinkben. Minden szü­lőt foglalkoztat a gondolat, hogy vajon milyen lesz a gyermekem? Valamilyen szempontból minden gyermek különbözik az összes többitől. Érdemes tehát megtanítani a gyermekeinknek ezt a tényt: „Belőled csak egy van”.

A kamasz egyénisége »

Kamasz szerelem, döntések, átalakulás

Kamasz szerelem, döntések, átalakulásA kamaszok szexuális aktivitása mind nagy­ságát, mind jelentő­ségét tekintve világ­szer­te folyamatosan nő. A fiatalkorúak szexuális problémáit leginkább az okozza, hogy pszichés fejlő­désük többnyire nem tart lépést testi fejlettségükkel.

Kamasz szerelem, döntések, átalakulás »

A kamasz és a kamaszkor válságai

A kamasz és a kamaszkor válságaiA legtöbb szülő szorongással vegyes kíváncsiságot érez, amikor rádöbben, hogy gyermeke életébe is beköszöntött a klasszikusan nehéz időszak: a kamaszkor, megjelennek a kamaszkor problémái. Mire egy gyermek serdülővé válik, a szülei már szereztek némi tapasztalatot a környezetükben élő, kamasz gyermeket nevelő családok konfliktusaiból. A látottak alapján rendszerint nem repesnek az örömtől, amikor a gyermekük kamaszodni kezd. Sok gyermek gond és különösebb bajok nélkül felnőtté érik, némelyik családban viszont meglehetősen nagy viharokat kavarnak a kamaszévek, a kamaszkori problémák. Mindannyiunk számára nagy kihívás a serdülőkor.

A kamasz és a kamaszkor válságai »

Lelki változások kamaszkorban

Kamaszkor megváltoztatja a gondolkodástA kisgyermekeket elnéző jóindulattal támogatjuk, amikor esetlen próbálkozásokat tesznek a fejlődés útján. A kamaszokkal gyakran ingerülten, kurtán bánunk el, amikor a felnőtté válás útján csetlenek-botlanak. A kamasz látható testi változásainál is nehezebb felfogni, hogy belső lényük is nagy mértékű átalakuláson megy át. Felkészültebbé válnak bizonyos dolgokra, megerősödnek, megügyesednek, eddig elképzelhetetlen teljesítményekre képesek. És természetesen a kamasz lány teherbe tud esni, vagy a kamasz fiú teherbe tud ejteni valakit.

Lelki változások kamaszkorban »

Hogyan legyél asszertív, azaz elfogadó szülő?

Hogyan legyél asszertív, azaz elfogadó szülő?Az asszertív kommunikáció békét visz a családi életbe. Megszűnnek a veszekedések, a fel-felcsapó indulatok. A szülő hatékonynak érzi magát, a gyermek sikeresnek. Bár minden családban elkerülhetetlenül ott vannak a konfliktusok, ezek megoldhatóvá, vagy megelőzhetővé válnak. Mindenki jól érzi magát, és ez erőt és tartást ad a hétköznapok kihívásainak a leküzdéséhez.

Hogyan legyél asszertív, azaz elfogadó szülő? »

Kamasz tréningek

Kamasz önbizalom növelő tábor

Kamasz önbizalom növelő táborKamaszkori prob­lémák kezelése intenzív tréning: Ha azt szeretnéd, hogy a gyerme­ked­nek könnyebb kamaszkora le­gyen, ha azt szeretnéd, hogy magabiztosan tel­jesítsen a megnövekedett követelmények között is, ha támogatod abban, hogy harmonikusabbá váljanak a kapcsolatai, akkor hozd vagy küldd el a gyermekedet a Kamasz önbizalom növelő táborba.

Kamasz önbizalom növelő tábor »

Kamasz önbizalom növelő tréning

Kamasz önbizalom növelő tréningKamasz problémák: Kamasz önbizalom növelő tréning. Ha szeretnéd, hogy a gyermekednek könnyebb kamaszkora legyen, ha szeretnéd, hogy magabiztosan teljesítsen a megnöve­kedett követelmények között is, ha támogatod abban, hogy harmonikusabbá váljanak a kapcsolatai, akkor hozd vagy küldd el a gyermekedet a Kamasz önbizalom növelő tréningre.

Kamasz önbizalom növelő tréning »

Kamasz asszertív kommunikáció tréning

Kamasz asszertív kommunikáció tréningÖnérvényesítés, asszer­tivitás kamaszkorban: Minden szülő álma, hogy magabiztos, boldog, sikeres gyermeke legyen. Az asszertív gyermekek magabiztosak, boldogok, sikeresek. Ha szeretnéd a gyermekedet a sikerekhez hozzásegíteni, küldd el asszertív kommunikációs tréningre!

Kamasz asszertív kommunikáció tréning »

Kamasz asszertív kommunikáció tréning

A könyvespolcra ajánljuk

Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül

Vekerdy Tamás: Kamaszkor körülAz ifjúkorba futó kamaszkornak életkori sajátossága a kétely. A NORMÁLIS KAMASZ KÉTELKEDIK. Kételyével vitát provokál – ha van kivel vitatkozni. Ha van olyan ember a környezetében, aki fenntartás és megalkuvás nélkül szembeviszi a kamasz kételkedésével A MAGA LEGSZEMÉLYESEBB HITVALLÁSÁT… A kamasz ugyanis ezért kételkedik és azért vitatkozik, mert SAJÁT HITÉT KERESI… Így érik meg majd ÖNÁLLÓ GONDOLKODÁSRA.

MILYEN IS a kamasz? Hazudik? Lusta? Szemtelen? Szerelmes? Magányos? Vagy éppen: kibírhatatlan? Mit kezdjen magával és a felnőttek mit kezdjenek vele? És MIÉRT OLYAN, amilyen? Meddig marad ez így? Miben más, mint a többiek? Miért és miben TÖBB netán a kamasz, mint a nála kisebbek vagy nagyobbak? És miért és miben kevesebb? Efféle kérdésekre keres választ ez a könyvecske, melyet jó felerészben kamaszok írtak…

Vekerdy Tamás: Kamaszkor körül - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek

Hiperaktivitás és agresszió a serdülőkörban

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekekMagyarországon mindenki tudni véli, mit jelent ez a szó: hiperaktivitás. Nomen est omen - mondják - hiper-aktivitásról akkor beszélünk, ha a gyereket nem lehet leállítani, folyton jár a keze, a lába és a szája is. Ebben a könyvben azt szeretném bemutatni, hogy a hiperaktivitás valójában egészen mást jelent; többek között a figyelem, a koncentráció képességének zavarát. Milne Micimackójában nemcsak Tigris, de Malacka, Nyuszi és most fogódzkodjanak meg Füles és maga Micimackó is hiperaktív! Bemutatom őket. igyekszem rávilágítani legjellemzőbb tulajdonságaikra, és abban reménykedem: a szülök és a nevelők ráismernek azokra a gyerekekre, akikre jól illenek a Százholdas Pagony lakóinak vonásai. A könyv második részében az agresszivitással foglalkozom. Azzal, hogy milyen sokféleképpen lehet egy serdülő agresszív, a kamaszos versengéstől kezdve, a kötekedésen át, egészen az antiszociális magatartásig, a bűnözésig. Választ keresek az ősi kérdésig: amikor a gyermek, vagy a serdülő bűnözővé válik - és nem egyszer szörnyű bűncselekményeket követ el - viselkedése mögött genetikai szabályozást kell-e tételeznünk, vagy a környezet személyiségromboló hatását? Hangsúlyozom: keresem a választ; azt nem állítom, hogy meg is adom. Az olvasónak pedig - aki netán hiányolni fogja a kérdés megoldását - André Gide, francia író megszívlelendő mondatával üzenek: „Bízzál azokban, akik az igazságot keresik - és légy gyanakvó, ha valaki meg is találja”.

Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek

Silvia Franz: A hiperaktív gyerekKülönleges érzelmi megnyilvánulások, érzelmi labilitás, a gyermek fáradhatatlanul izeg-mozog, felfokozott állapotban van szórakozott, figyelmetlen, türelmetlen, robbanékony, agresszív, rátámad másokra, de sorolhatnánk a külső jegyeket is - törékeny köröm, száraz foltok az arcon, kényes külső megjelenés, de csak rövid ideig, a szoros ruha zavaró hatása - és még számos, a könyvben leírt tünetek. E kézikönyvben egy olyan doktornő hasznos tanácsait olvashatjuk, aki maga is érintett a kérdésben, ezért tud olyan nyíltan szólni a szülőkhöz és bátorítani, hogy van kiút, bár az göröngyös és hosszú. Részletesen tárgyalja a hiperaktivitás tüneteit. Felteszi a kérdést valójában ez egy rossz természet vagy örökletes tulajdonság, netán környezeti hatás betegség, fertőzés vagy nem megfelelő táplálkozás által kialakult viselkedési forma. A választ is megadja a célirányos kezeléshez, mely nem merül ki a hagyományos orvoslásban, hanem az alternatív gyógymódokat és elsősorban a szülő önálló kezdeményezést is hangsúlyozza. Ezek közül is fontosnak tartja: - a tünetek helyes felismerését, - az okok célratörő megkeresését, - a természetgyógyászatot, - a helyes életvitelt, táplálkozást. Ne feledkezzen meg a legfontosabbról: - a mérhetetlen türelemről és szeretetről. Soha ne adja fel! Valahol még mindig akad tennivaló, próbálkozzon tovább. Tartsa szem előtt azt a nagyon fontos dolgot, hogy minél stabilabbnak látja a gyermek szüleit, annál előbb talál vissza a normális élethez.

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek - tovább a könyvesboltba »

A könyvespolcra ajánljuk

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Sikeres gyermek

Sikeres gyermek Hírlevél

Sikeres gyermek tippek, megoldások elsőkézből.




Sikeres gyermek